Ötletpályázat

BME Építész Klub Szakkolégiumával közösen hallgatói ötletpályázatot hirdetünk meg a 2021-es, nemzetközi önkéntes táborunk alatt megvalósuló építményekkel kapcsolatban. Programhelyszínünket két tervezett építménnyel fogjuk az idén bővíteni. A pályázatra a szükséges funkcióknak megfelő, izgalmas, "mesebeli" formai világot és ökológikus szempontokat figyelembevevő terveket várunk. 
A pályázatra egyéni vagy max. 3 fős csapatokban lehet nevezni, úgy hogy csapat legalább egyik tagjának aktív építész vagy tájépítész hallgatónak kell lennie. 

Alternatív kiszolgálótér:
Tervezendő egy kis alapterülettel rendelkező (≅10m2) épület, amihez kapcsolódnia kell egy fedett-nyitott térnek, ahol a kiszolgálás is részben történne (≅30m2). Mivel a terepadottságok lehetővé teszik, így a feldolgozó térnek kapcsolódnia kell egy veremhez, amiben az élelmiszert és az italokat tárolják, ennek megtervezése is a program része (≅10m2) 
A fedett-nyitott térnek lehetőséget kell biztosítania, bográcsozó, kemence és grill sütő felületeknek. Padok és asztalok kiosztása is a terv része, ezek lehetnek részben fixek és mobilisak is. A jövőben illetve az Organix fesztivál ideje alatt a bővíthetőség, napvitorlával, ponyvával esetleg felhajtható szélfogó falakkal is megoldhatónak kell lenni. 
Teljes pályázati anyag itt érhető el (Kiszolgáló tér - Google Drive)

Előadótér:
Fedett 30-35 nm-es előadótér, ami lehetővé teszi koncertek, tánc és színházi rendezvények bemutatását, napközben pedig foglalkozások tartására is alkalmassá tehető. Elvárás egy hangtechnikai pult és egy kisebb bárpult kialakítása is ami kapcsolódjon az építményhez. Valamint hangszer- kellék- technikai eszközöknek való tároló kialakítása is szükséges. A színpadtérre kedvezően hatna ha sok irányból kerülne rá megnyitás és a belátás is több irányból meg tudna valósulni.
Teljes pályázati anyag itt érhető el (Előadótér - Google Drive)